Figyelem!
Ez a blog itt és most megszűnik, az újabbat, ami a mostaninak a folytatása ITT találhatjátok meg!
Mivel nem vagyok egy gyakorlott blogoló, így elsőre egy olyan szolgáltatót választottam, ami remek volt, ezúton is hálás vagyok nekik, viszont a másik helyen talán könnyebben tudom a magam elképzelései szerint alakítani a naplómat.
Köszönöm hát a blogspot-nak, hogy zavartalanul biztosította számomra a helyet.
Olvasóimat pedig arra kérem, hogy a http://geyernaplo.wordpress.com oldalon látogassanak továbbra is.
Köszönöm!
(Majdnem) Minden, amit gondolok...
2011. április 27., szerda
2011. április 24., vasárnap
A Jobbik esete a Véderővel – lezárul a Jobbik jobboldali határa?
Megmondom őszintén, kissé furán néztem jómagam is, amikor az általam egyébként tisztelt Dúró Dóra elhatárolódott a Véderőtől.
Összességében nem lepődtem meg, valahol benne volt a levegőben. Azt is tegyük hozzá: akik most különböző fórumokon Dúró Dórának szánnak személyes megjegyzéseket valószínűleg nagyon messze állnak attól, hogy képesek legyen közösségbe gondolkozni. A párt is egy közösség, és ilyen formán nem Dúró Dóra véleményét hallottuk, hanem a pártét. Tehát: a Jobbik elhatárolódott a Véderőtől és ez nekem annyira nem tetszik.
Bontsam szét a kérdést:
1. Az igazolás
Talán ez volt a történelem legsoványabb, de mégis a legőszintébb igazolása annak, hogy miért határolódik el egyik politikai szervezet a másiktól. Mert a Véderő, Eszes Tamás személyében polgármester-jelöltet állít Gyöngyöspatán, így a Jobbiknak ellenfele lesz. Pont. Mielőtt nagyon felháborodnánk ezen, igen, ez így megy a pártpolitikában, sőt, a pártpolitikának ez a logikája. Lehet ezen sírni, nevetni, gúnyolódni és idegeskedni, attól még nem változik semmi. Ha ezt most úgy tekintem, hogy a Jobbik végre lépést tett a politikai profizmus felé (ami azért eléggé elvont fogalom, és a hazugság is belefér, tudományosan megmagyarázva persze) nem is olyan nagy baj. Elvégre érdek a kormányzás lehetőségének megvalósítása, amit ők tudnak jobban miként lehet elérni, ők vannak benne a sűrűjében, nem mi, egyszerű mezei polgárok. Hogy miért nem számít ennek ez a lépésük jobbikéknak? A 2. pont adhat erre választ.
2. Az elhatárolódás maga:
Ez a kényesebb része. Az időzítés nem volt túl elegáns, épp egy tonnányi rendőr pakolta fel a négy-öt arra lézengő szkinhedet és egyenruhás mesterüket, ráadásul a rendőrök lazán magánbirtokot sértettek, úgy 400-szor egymásután. Ilyen körülmények között, amikor országosan is elég erős a cigányellenes hangulat, a Jobbik szavazótáborán belül pedig különösen, elég rossz lépés volt elhatárolódni. Ráadásul a Véderő alig pár nappal korábban (talán három héttel, nem vagyok benne biztos) még a SzJPE-vel együtt vonulgatott, a Jobbik rendezvényén is részt vett. Egyszóval: nem sok jobbikos maradt, akinek ne lett volna rossz szájíze emiatt, főleg, hogy a bablib média sietett ezt felnagyítani.
Nos, a két pontból talán kikövetkeztethető a véleményem, jelen helyzetben nem lett volna szabad elhatárolódni. Ugyanakkor elismerem, a Jobbiknak itt az ideje meglépnie azt, amivel Kövér László már régóta támadja őket: meg kell állapítani, meddig megy el a jobboldal jobboldali térfelén (most szépen kikerültem a szélsőjobb kifejezést). Nem örülök, hogy ide jutottak, de tényként fogadom el azt, ami tény: így, ebben a formában a Jobbik nem tudja integrálnia tőle jobbra álló erőket, vagy soha nem lesz 15%-osnál nagyobb párt, kormányzati szerepről nem is álmodhat.
A fenti sorok lehetnek döbbenetesek, felháborítóak, de tény: igazak. Így működik a politikai rendszer, amit kintről megváltoztatni lehetetlen. A Jobbik számára az lesz a kulcskérdés, hogy a radikális térfélre fogja kivetíteni az orbáni taktikát (egy a tábor, egy a zászló) letarolva mindent és mindenkit, aki tőle jobbra áll, vagy hagyja kibontakozni a vele elégedetlen jobboldaliakat egy későbbi együttműködés reményében.
Néhány észrevétel az ügy kommunikációjáról:
A jobbikosok felé ez az elhatárolódás nagyon rossz üzenet volt, nemhiába kapta fel annyira a ballib sajtó, elfeledve Dóri sajttájának második, fontosabb részét, miszerint az LMP a felelős a kialakult helyzetért, és az egész patai helyzet kísértetiesen hasonlít a zámolyi cirkuszra. A tanulság majdnem minden hasonló, kommunikációs szempontból minden bizonnyal válsághelyzetnek nevezhető időszakra érvényes: csak EGY üzenetet szabad megfogalmazni! Jelen esetben az LMP-re kellett volna rátolni az egészet, lévén, hogy a sajttáj idejében már napvilágot is láttak azok a cikkek a nemzeti médiában, amely a párt szerepét és a patai balhé mögött meghúzódó érdekeket írta le.
Ugyanakkor lehet, hogy ez a sajtótájékoztató lesz az elindítója annak a folyamatnak, amely már régóta érik és szükséges. A Jobbik megállapítja saját jobboldali határvonalát. Ebbe az irányba mutatnak Vona Gábor szavai is, aki nemrégiben „torzszülöttként” emlegette Adolf Hitlert, aki a jobbikos szavazótáboron belül nem épp a leggyűlöltebb történelmi személyiségnek számít.
Összességében nem lepődtem meg, valahol benne volt a levegőben. Azt is tegyük hozzá: akik most különböző fórumokon Dúró Dórának szánnak személyes megjegyzéseket valószínűleg nagyon messze állnak attól, hogy képesek legyen közösségbe gondolkozni. A párt is egy közösség, és ilyen formán nem Dúró Dóra véleményét hallottuk, hanem a pártét. Tehát: a Jobbik elhatárolódott a Véderőtől és ez nekem annyira nem tetszik.
Bontsam szét a kérdést:
1. Az igazolás
Talán ez volt a történelem legsoványabb, de mégis a legőszintébb igazolása annak, hogy miért határolódik el egyik politikai szervezet a másiktól. Mert a Véderő, Eszes Tamás személyében polgármester-jelöltet állít Gyöngyöspatán, így a Jobbiknak ellenfele lesz. Pont. Mielőtt nagyon felháborodnánk ezen, igen, ez így megy a pártpolitikában, sőt, a pártpolitikának ez a logikája. Lehet ezen sírni, nevetni, gúnyolódni és idegeskedni, attól még nem változik semmi. Ha ezt most úgy tekintem, hogy a Jobbik végre lépést tett a politikai profizmus felé (ami azért eléggé elvont fogalom, és a hazugság is belefér, tudományosan megmagyarázva persze) nem is olyan nagy baj. Elvégre érdek a kormányzás lehetőségének megvalósítása, amit ők tudnak jobban miként lehet elérni, ők vannak benne a sűrűjében, nem mi, egyszerű mezei polgárok. Hogy miért nem számít ennek ez a lépésük jobbikéknak? A 2. pont adhat erre választ.
2. Az elhatárolódás maga:
Ez a kényesebb része. Az időzítés nem volt túl elegáns, épp egy tonnányi rendőr pakolta fel a négy-öt arra lézengő szkinhedet és egyenruhás mesterüket, ráadásul a rendőrök lazán magánbirtokot sértettek, úgy 400-szor egymásután. Ilyen körülmények között, amikor országosan is elég erős a cigányellenes hangulat, a Jobbik szavazótáborán belül pedig különösen, elég rossz lépés volt elhatárolódni. Ráadásul a Véderő alig pár nappal korábban (talán három héttel, nem vagyok benne biztos) még a SzJPE-vel együtt vonulgatott, a Jobbik rendezvényén is részt vett. Egyszóval: nem sok jobbikos maradt, akinek ne lett volna rossz szájíze emiatt, főleg, hogy a bablib média sietett ezt felnagyítani.
Nos, a két pontból talán kikövetkeztethető a véleményem, jelen helyzetben nem lett volna szabad elhatárolódni. Ugyanakkor elismerem, a Jobbiknak itt az ideje meglépnie azt, amivel Kövér László már régóta támadja őket: meg kell állapítani, meddig megy el a jobboldal jobboldali térfelén (most szépen kikerültem a szélsőjobb kifejezést). Nem örülök, hogy ide jutottak, de tényként fogadom el azt, ami tény: így, ebben a formában a Jobbik nem tudja integrálnia tőle jobbra álló erőket, vagy soha nem lesz 15%-osnál nagyobb párt, kormányzati szerepről nem is álmodhat.
A fenti sorok lehetnek döbbenetesek, felháborítóak, de tény: igazak. Így működik a politikai rendszer, amit kintről megváltoztatni lehetetlen. A Jobbik számára az lesz a kulcskérdés, hogy a radikális térfélre fogja kivetíteni az orbáni taktikát (egy a tábor, egy a zászló) letarolva mindent és mindenkit, aki tőle jobbra áll, vagy hagyja kibontakozni a vele elégedetlen jobboldaliakat egy későbbi együttműködés reményében.
Néhány észrevétel az ügy kommunikációjáról:
A jobbikosok felé ez az elhatárolódás nagyon rossz üzenet volt, nemhiába kapta fel annyira a ballib sajtó, elfeledve Dóri sajttájának második, fontosabb részét, miszerint az LMP a felelős a kialakult helyzetért, és az egész patai helyzet kísértetiesen hasonlít a zámolyi cirkuszra. A tanulság majdnem minden hasonló, kommunikációs szempontból minden bizonnyal válsághelyzetnek nevezhető időszakra érvényes: csak EGY üzenetet szabad megfogalmazni! Jelen esetben az LMP-re kellett volna rátolni az egészet, lévén, hogy a sajttáj idejében már napvilágot is láttak azok a cikkek a nemzeti médiában, amely a párt szerepét és a patai balhé mögött meghúzódó érdekeket írta le.
Ugyanakkor lehet, hogy ez a sajtótájékoztató lesz az elindítója annak a folyamatnak, amely már régóta érik és szükséges. A Jobbik megállapítja saját jobboldali határvonalát. Ebbe az irányba mutatnak Vona Gábor szavai is, aki nemrégiben „torzszülöttként” emlegette Adolf Hitlert, aki a jobbikos szavazótáboron belül nem épp a leggyűlöltebb történelmi személyiségnek számít.
Néhány gondolat Gyöngyöspatáról
Ami nagypénteken történt Gyöngyöspatán az számomra egyértelműen a műbalhé kategóriájába sorolható. És mivel műbalhé, nem is annyira a „balhé”-n, hanem a „mű”-n van a hangsúly. Kinek a műve, és legfőképp miért? No meg, milyen tanulságokat vonhatunk le?
Nos, az ma már mindenki számára nyilvánvaló válhatott, hogy az LMP folytatta az SZDSZ legrosszabb hagyományait, a zámolyi cigányokon kipróbált forgatókönyvet elővette, leporolta és megpróbálta lejátszani. Kis híján sikerrel, tegyük hozzá. Szerencsére ma már nem annyira egysíkú a magyar sajtó, mint volt tíz évvel ezelőtt, a zámolyi cirkusz idején, így aztán nagyon hamar kiderült, hogy ki és mi áll az egész mögött.
A társadalom jobbik része amúgy is élénken figyeli az ilyen jellegű eseményeket, és amúgy is hajlamos ott is összeesküvéseket keresni, ahol azok nincsenek. Ott viszont nem is kellett keresni, az LMP és a liberális tábor annyira magabiztosan és nagy erőkkel állt neki Magyarország lejáratásának, hogy kibújt a szög a zsákból.
A miértre sem nehéz válaszo9lnunk. Jól látható, hogy a mélyben megindult valami, valami, amit talán sikerrel kecsegtető cigánypolitikának nevezhetünk. Ráadásul ebben a Jobbik újabban élen jár, elég, ha csak Vona Gábor Népszabadságban megjelent levelét említem, amelyet egy cigányvezetőnek írt válaszul, vagy néhány cigányvajda egyre kritikusabb megnyilatkozásait figyelem.
Lényeg, ami lényeg, a magyar közéletben nemrég elhangzott az is, ami az általam óhajtott okos állam társadalmában első perctől nyilvánvaló kellett volna legyen. Magyarország itt néhány százezer, ha nem kismillió munkakönyvvel játszik. Ja, és egy olyan országról beszélek, ahol az elöregedés káros hatásaival már napi szinten lehet találkozni, akinek munkaerő-importálási lehetőségei amúgy is szűkek. Tényleg, ha már munkaerőt kéne majd hozzunk egy gazdasági fejlődés idején, kiket hoznánk? A határon túli magyarok fogynak, no és nem is cél kiüríteni azokat a területeket. A szomszédos nemzetekkel rosszban vagyunk, a törököket nem szívesen látnánk, no meg annyira messziről jönnének, hogy sosem mennek majd haza.
No, elkanyarodtam ugyan, de vissza a lényegre: tehát, elkezdődött – nagyon halovány szinten – egy józan észre alapozott beszélgetés a társadalom különböző szereplői között. Ez viszont alapjaiban sértette az LMP és az MSZP érdekeit. A patai balhé pedig ezért kellett. Most, amíg még gyenge az állam, gyorsan megmutatni, hogy nélkülünk nem lehet itt fejlődést játszani, okos megoldásokat keresni. Meg is mutatták, ahogy az SZDSZ-től elvárható. Ja, bocsánat, LMP, nehezen jegyzem meg ebben a korban a betűszókat, főleg, ha tartalmuk azonos…
Hogy jobban megértsük Gyöngyöspatát, elemezzük ki pár mondatban (a témáról könyvtárnyi szakirodalom áll rendelkezésre az interneten) a félelemre alapozott politikai kampány sajátosságait.
Ennek Magyarországon nem túl bonyolult a lényege, egy népcsoportot (cigányok), kell szembeállítani egy másikkal (magyarok) és az így megszülető félelmeket aztán az irracionalitás birodalmába emelni. Ennyi, és ha a média is a kezükben van, akkor semmi sem szabhat gátat ennek. Hazánkban a szocik alkalmazzák a recept másik variációját, ők társadalmi osztályokat állítanak szembe egymással, lásd még a nyugdíjasok vs. társadalom című ostobaságot a 2002-es és részben a 2006-os kampányban. A kettőt összevegyítve pedig – ismételjük meg, a média hathatós segítségével – könnyen el lehet terelni mindenféle normális megközelítést a hisztéria felé. Emlékszünk még a 2002-es kampányra, az olyan képtelenségekre, hogy fiatalok azért rúgtak le a buszról egy idős nénit, mert az Népszabadságot olvasott. Mennyire komolyan állították azt, hogy amennyiben Orbán nyer ismét(2002), akkor itt kérem háború lesz a szomszédokkal, az oroszokkal, az EU-ból is kizárnak, vagy nem vesznek be stb.
A magyar társadalom pedig annyira lebutult az elmúlt 50 év során, hogy döntő többsége mohón rágja az eléje vetett gumicsontot. Észérvek itt nem igazán hangzanak el, a megoldásokat pedig mindenki valamilyen doktriner módon képzeli el, saját ideológiájából levezetve, előbb ahhoz igazítva a valóságot.
Ebből a szerencsétlen állapotból próbálunk kiszállni, és ezt érezte meg – véleményem szerint – az LMP is. Tudni kell, hogy az irracionális félelem száműzése a politikából igazán kedvezőtlenül hatna a hazai balliberális oldal elitjének jövőjére. Ugyanis alig lenne kíváncsi valaki beszűkült magyarázataikra.
Gyöngyöspata pedig ezért kellett, a helyzetet pedig a jobboldal szörnyen rosszul és mégis jól kezelte.
Azt kell mondjam – ezzel a radikális oldalon azt hiszem egyedül maradok – Pintér Sándor nem kezelte rosszul a helyzetet. A Véderő tagjainak előállítása mögött – szerintem – az húzódott meg, hogy amennyiben éjszakára is ott maradnak Patán, akkor a valószínűleg ittassá váló cigányok közül valamelyik, vagy a kopaszok közül egy vehemensebb vérmérsékletűnek eljár a keze, akkor ott nagy összecsapás lett volna. A szervezők egyébként szerintem ebben reménykedtek, ezért mentek kirándulni csak a gyerekek és az asszonyok, apukák nélkül! Tudjuk, ilyen helyzetben a férfiember jobban mozog, ha családját messze és biztonságban tudja.
Belügyérünk patai látogatását először nem értettem, nem tudtam hova tenni, hiszen egy műbalhénak ennél könnyebben nem is lehet értéket adni, mint úgy, hogy maga a belügyminiszter látogat oda. Azt hiszem, legalábbis politikai tanulmányaim alapján erre következtetek, hogy a faluban jelenlevő médiafigyelmet kívánta kihasználni Pintér Sándor, ami nem is baj. Nem ártott az, ha ott mondta bele a kamerákba, hogy ez egy Magyarország ellen irányuló, tudatosan szervezett akció eredménye. (vagy valami ilyesmi.)
Szomorúan kellet ugyanakkor megtapasztalnom, hogy a zámolyi cigányüggyel való kísérteties hasonlóságot nem használta ki eléggé a Jobbik, bár ők mutattak rá egyetlenként erre. Igaz, szegényeknek egyébbel sem telhetett el napjuk, hogy megpróbálják lemosni magukról a vádat, miszerint ők szervezték volna az egész Véderő-tábort. De ez már egy másik kérdés, amiről szólni fogok itt a blogban.
A patai események legnagyobb tanulsága (és eredménye), hogy az irracionális félelemre építő politikai oldal összehozta a Jobbikot és Fideszt. Legalábbis a harc ezen csöppet sem mellékes frontján.
A Kuruc.infó mutatott rá a legkeményebben az LMP-s háttérre, hadd tegyük hozzá, a „szélsőjobboldali” média teljes egésze hatalmas felelősségről tett tanúbizonyságot, amikor az események mögött meghúzódó háborús szándékokról cikkezett, és nem dőlt be a bulváros cigányellenesség kétségkívül vonzó lehetőségének. (Ki merné 100%-ra állítani, hogy ez nem szerepelt a célok között?)
Tény, hogy sem a Fidesznek, sem a Jobbiknak nincs receptje a félelemkampányok ellen. Az eset világosan megmutatta, hogy ezen téren sürgősen ki kell találni egy munkamegosztást a két párt között, különben 2014-ben nagyon csalódottak leszünk a választási eredmények megismerése után. A Fidesznek el kell ismernie, hogy a Jobbiknak van lehetősége kimondani olyasmiket, amiket ő már/még nem tehet meg, és békén kell hagynia az általa „szélsőjobboldalinak” nevezett médiabirodalmat, akik ilyen esetekben felelősen, és az állam iránt lojálisan járnak el.
Ez persze csak az én véleményem, hisz azért blog... :)
Nos, az ma már mindenki számára nyilvánvaló válhatott, hogy az LMP folytatta az SZDSZ legrosszabb hagyományait, a zámolyi cigányokon kipróbált forgatókönyvet elővette, leporolta és megpróbálta lejátszani. Kis híján sikerrel, tegyük hozzá. Szerencsére ma már nem annyira egysíkú a magyar sajtó, mint volt tíz évvel ezelőtt, a zámolyi cirkusz idején, így aztán nagyon hamar kiderült, hogy ki és mi áll az egész mögött.
A társadalom jobbik része amúgy is élénken figyeli az ilyen jellegű eseményeket, és amúgy is hajlamos ott is összeesküvéseket keresni, ahol azok nincsenek. Ott viszont nem is kellett keresni, az LMP és a liberális tábor annyira magabiztosan és nagy erőkkel állt neki Magyarország lejáratásának, hogy kibújt a szög a zsákból.
A miértre sem nehéz válaszo9lnunk. Jól látható, hogy a mélyben megindult valami, valami, amit talán sikerrel kecsegtető cigánypolitikának nevezhetünk. Ráadásul ebben a Jobbik újabban élen jár, elég, ha csak Vona Gábor Népszabadságban megjelent levelét említem, amelyet egy cigányvezetőnek írt válaszul, vagy néhány cigányvajda egyre kritikusabb megnyilatkozásait figyelem.
Lényeg, ami lényeg, a magyar közéletben nemrég elhangzott az is, ami az általam óhajtott okos állam társadalmában első perctől nyilvánvaló kellett volna legyen. Magyarország itt néhány százezer, ha nem kismillió munkakönyvvel játszik. Ja, és egy olyan országról beszélek, ahol az elöregedés káros hatásaival már napi szinten lehet találkozni, akinek munkaerő-importálási lehetőségei amúgy is szűkek. Tényleg, ha már munkaerőt kéne majd hozzunk egy gazdasági fejlődés idején, kiket hoznánk? A határon túli magyarok fogynak, no és nem is cél kiüríteni azokat a területeket. A szomszédos nemzetekkel rosszban vagyunk, a törököket nem szívesen látnánk, no meg annyira messziről jönnének, hogy sosem mennek majd haza.
No, elkanyarodtam ugyan, de vissza a lényegre: tehát, elkezdődött – nagyon halovány szinten – egy józan észre alapozott beszélgetés a társadalom különböző szereplői között. Ez viszont alapjaiban sértette az LMP és az MSZP érdekeit. A patai balhé pedig ezért kellett. Most, amíg még gyenge az állam, gyorsan megmutatni, hogy nélkülünk nem lehet itt fejlődést játszani, okos megoldásokat keresni. Meg is mutatták, ahogy az SZDSZ-től elvárható. Ja, bocsánat, LMP, nehezen jegyzem meg ebben a korban a betűszókat, főleg, ha tartalmuk azonos…
Hogy jobban megértsük Gyöngyöspatát, elemezzük ki pár mondatban (a témáról könyvtárnyi szakirodalom áll rendelkezésre az interneten) a félelemre alapozott politikai kampány sajátosságait.
Ennek Magyarországon nem túl bonyolult a lényege, egy népcsoportot (cigányok), kell szembeállítani egy másikkal (magyarok) és az így megszülető félelmeket aztán az irracionalitás birodalmába emelni. Ennyi, és ha a média is a kezükben van, akkor semmi sem szabhat gátat ennek. Hazánkban a szocik alkalmazzák a recept másik variációját, ők társadalmi osztályokat állítanak szembe egymással, lásd még a nyugdíjasok vs. társadalom című ostobaságot a 2002-es és részben a 2006-os kampányban. A kettőt összevegyítve pedig – ismételjük meg, a média hathatós segítségével – könnyen el lehet terelni mindenféle normális megközelítést a hisztéria felé. Emlékszünk még a 2002-es kampányra, az olyan képtelenségekre, hogy fiatalok azért rúgtak le a buszról egy idős nénit, mert az Népszabadságot olvasott. Mennyire komolyan állították azt, hogy amennyiben Orbán nyer ismét(2002), akkor itt kérem háború lesz a szomszédokkal, az oroszokkal, az EU-ból is kizárnak, vagy nem vesznek be stb.
A magyar társadalom pedig annyira lebutult az elmúlt 50 év során, hogy döntő többsége mohón rágja az eléje vetett gumicsontot. Észérvek itt nem igazán hangzanak el, a megoldásokat pedig mindenki valamilyen doktriner módon képzeli el, saját ideológiájából levezetve, előbb ahhoz igazítva a valóságot.
Ebből a szerencsétlen állapotból próbálunk kiszállni, és ezt érezte meg – véleményem szerint – az LMP is. Tudni kell, hogy az irracionális félelem száműzése a politikából igazán kedvezőtlenül hatna a hazai balliberális oldal elitjének jövőjére. Ugyanis alig lenne kíváncsi valaki beszűkült magyarázataikra.
Gyöngyöspata pedig ezért kellett, a helyzetet pedig a jobboldal szörnyen rosszul és mégis jól kezelte.
Azt kell mondjam – ezzel a radikális oldalon azt hiszem egyedül maradok – Pintér Sándor nem kezelte rosszul a helyzetet. A Véderő tagjainak előállítása mögött – szerintem – az húzódott meg, hogy amennyiben éjszakára is ott maradnak Patán, akkor a valószínűleg ittassá váló cigányok közül valamelyik, vagy a kopaszok közül egy vehemensebb vérmérsékletűnek eljár a keze, akkor ott nagy összecsapás lett volna. A szervezők egyébként szerintem ebben reménykedtek, ezért mentek kirándulni csak a gyerekek és az asszonyok, apukák nélkül! Tudjuk, ilyen helyzetben a férfiember jobban mozog, ha családját messze és biztonságban tudja.
Belügyérünk patai látogatását először nem értettem, nem tudtam hova tenni, hiszen egy műbalhénak ennél könnyebben nem is lehet értéket adni, mint úgy, hogy maga a belügyminiszter látogat oda. Azt hiszem, legalábbis politikai tanulmányaim alapján erre következtetek, hogy a faluban jelenlevő médiafigyelmet kívánta kihasználni Pintér Sándor, ami nem is baj. Nem ártott az, ha ott mondta bele a kamerákba, hogy ez egy Magyarország ellen irányuló, tudatosan szervezett akció eredménye. (vagy valami ilyesmi.)
Szomorúan kellet ugyanakkor megtapasztalnom, hogy a zámolyi cigányüggyel való kísérteties hasonlóságot nem használta ki eléggé a Jobbik, bár ők mutattak rá egyetlenként erre. Igaz, szegényeknek egyébbel sem telhetett el napjuk, hogy megpróbálják lemosni magukról a vádat, miszerint ők szervezték volna az egész Véderő-tábort. De ez már egy másik kérdés, amiről szólni fogok itt a blogban.
A patai események legnagyobb tanulsága (és eredménye), hogy az irracionális félelemre építő politikai oldal összehozta a Jobbikot és Fideszt. Legalábbis a harc ezen csöppet sem mellékes frontján.
A Kuruc.infó mutatott rá a legkeményebben az LMP-s háttérre, hadd tegyük hozzá, a „szélsőjobboldali” média teljes egésze hatalmas felelősségről tett tanúbizonyságot, amikor az események mögött meghúzódó háborús szándékokról cikkezett, és nem dőlt be a bulváros cigányellenesség kétségkívül vonzó lehetőségének. (Ki merné 100%-ra állítani, hogy ez nem szerepelt a célok között?)
Tény, hogy sem a Fidesznek, sem a Jobbiknak nincs receptje a félelemkampányok ellen. Az eset világosan megmutatta, hogy ezen téren sürgősen ki kell találni egy munkamegosztást a két párt között, különben 2014-ben nagyon csalódottak leszünk a választási eredmények megismerése után. A Fidesznek el kell ismernie, hogy a Jobbiknak van lehetősége kimondani olyasmiket, amiket ő már/még nem tehet meg, és békén kell hagynia az általa „szélsőjobboldalinak” nevezett médiabirodalmat, akik ilyen esetekben felelősen, és az állam iránt lojálisan járnak el.
Ez persze csak az én véleményem, hisz azért blog... :)
2011. április 7., csütörtök
A Nyikos-ügy (II. rész)
Nem csitulnak a Nyikos-ügy által kavart hullámok. A Parlamentben egy fideszes képviselő, Tasó László kérdezte meg az Állami Számvevőszék elnökét arról, hogy mennyit és milyen juttatásokat kapott a Jobbik képviselője az ÁSZ alkalmazottjaként, illetve külső vállalkozójaként. Mielőtt azonban folytatnám az ügy kivesézését nézzük meg a parlamenti szócsatát.
Nos, mit is kérdez Tasó László? Milyen jellegűek Tasó kérdései? Eddig is szomorúan tapasztalatom, hogy a Kuruc.infón megjelent Nyikos-cikkhez érkezett kommentek szinte szentté emelik a Jobbik képviselőjét, azaz a jobbikos szavazótáboron belül is elindult a „mieink nem loptak annyit, mint a tieitek” nevű össznépi játék, az a játék, amelyet a Fidesz esetében már annyiszor bíráltunk.
Holott, ha megfigyeljük a fideszes képviselő felszólalásában elhangzó kérdéseket, akkor nyugodtan kijelenthetjük, azt akár egy jobbikos képviselő is feltehette volna, ha Nyikos László az MSZP vagy a Fidesz padsoraiban foglalna helyet.
Tulajdonképp arra kíváncsi a Fidesz képviselője, amire mi is kíváncsiak szoktunk lenni, amikor az MSZP-s vagy fideszes ügyeket firtatjuk: ki alkalmazta Nyikost, milyen formában, mennyit fizetett ezért, és milyen teljesítmény áll az adóforintok erre való elköltése mögött. Jogos? Jogos bizony!
Támogatták a banki költségeit, az utazását, a nyaralását, az új öltöny vásárlását, esetleg a lakbérét is a mi pénzünkből fizették, a több százezer forintot kitevő havi jövedelme mellett? Ismét kérdem: jogos kérdések? Bizony, azok, jogosak!
Az ÁSZ elnökének válasza sem túl megnyugtató: Nyikos húsz évig állt az ÁSZ alkalmazásában, ez azt jelenti, hogy Horn Gyulát is szolgálta már, ami nem vet túl jó fényt egy magát radikális jobboldali politikusra. 2006 után ugye külső vállalkozóként dolgozott az ÁSZ-nek, azaz a legvadabb Gyurcsány-érában sikerült állami megrendelésekhez jutnia. Mindemellett az egyéb juttatások is elég szépek: banki költségek megtérítése, munkába járás költségeinek megtérítése, ruházkodási támogatás stb. Sorolni is nehéz, fárasztó. Egy átlagos magyar munkavállaló annak is örvend, ha megkapja a létminimum fenntartásához szükséges havi bérét, nem is mer álmodni 13., esetleg 14. havi bérről, üdülési támogatásról stb.
Nyikos válasza pedig igazán meglepett: egy radikális politikustól többet vártam volna. Igazság szerint nekem arrogánsnak, lekezelőnek tűnt, amolyan „ne turkáljatok az én zsebemben, mi a fasz közötök van hozzá, köcsög fideszesek” stílusú, amit én nem igazán díjazok. Az a helyzet, hogy mégiscsak a magyar adófizetők pénzéről van szó, és a Nyikos-ügy nagyon nem passzol a „húsz évet a húsz évért” jobbikos szlogenhez. Akár tetszik, akár nem, ez az igazság.
Ez persze nem változtat azon a tényen, hogy Nyikos László vélhetően sokat tett a Jobbik sikeréért, kitűnő szakember meg az összes egyéb, ilyenkor felhozandó érv. Ugyanakkor azon sem változtat, hogy a radikális párt eddigi arculatával mindez összeegyeztethetetlen. Pontot kéne tenni az ügy végére, mielőtt még nagyobb baj lesz.
Ja, lenne nekem is néhány kérdésem:
- 2006 után ki kapott az államtól zsíros megrendeléseket?
- 2006 után milyen politikai összeköttetésekkel kellett rendelkeznie valakinek ahhoz, hogy állami megrendelésekhez jusson?
- A párizsit zabáló és közpénzek millióit Nokiás-dobozban elsikkasztó Hagyó Miklós országában elképzelhető az, hogy politikai hála nélkül lehetett élni az állam emlőin?
És sikerül vajon megnyugtatóan rendezni a Nyikos-ügyet? Mi lenne a jó megoldás?
Nos, mit is kérdez Tasó László? Milyen jellegűek Tasó kérdései? Eddig is szomorúan tapasztalatom, hogy a Kuruc.infón megjelent Nyikos-cikkhez érkezett kommentek szinte szentté emelik a Jobbik képviselőjét, azaz a jobbikos szavazótáboron belül is elindult a „mieink nem loptak annyit, mint a tieitek” nevű össznépi játék, az a játék, amelyet a Fidesz esetében már annyiszor bíráltunk.
Holott, ha megfigyeljük a fideszes képviselő felszólalásában elhangzó kérdéseket, akkor nyugodtan kijelenthetjük, azt akár egy jobbikos képviselő is feltehette volna, ha Nyikos László az MSZP vagy a Fidesz padsoraiban foglalna helyet.
Tulajdonképp arra kíváncsi a Fidesz képviselője, amire mi is kíváncsiak szoktunk lenni, amikor az MSZP-s vagy fideszes ügyeket firtatjuk: ki alkalmazta Nyikost, milyen formában, mennyit fizetett ezért, és milyen teljesítmény áll az adóforintok erre való elköltése mögött. Jogos? Jogos bizony!
Támogatták a banki költségeit, az utazását, a nyaralását, az új öltöny vásárlását, esetleg a lakbérét is a mi pénzünkből fizették, a több százezer forintot kitevő havi jövedelme mellett? Ismét kérdem: jogos kérdések? Bizony, azok, jogosak!
Az ÁSZ elnökének válasza sem túl megnyugtató: Nyikos húsz évig állt az ÁSZ alkalmazásában, ez azt jelenti, hogy Horn Gyulát is szolgálta már, ami nem vet túl jó fényt egy magát radikális jobboldali politikusra. 2006 után ugye külső vállalkozóként dolgozott az ÁSZ-nek, azaz a legvadabb Gyurcsány-érában sikerült állami megrendelésekhez jutnia. Mindemellett az egyéb juttatások is elég szépek: banki költségek megtérítése, munkába járás költségeinek megtérítése, ruházkodási támogatás stb. Sorolni is nehéz, fárasztó. Egy átlagos magyar munkavállaló annak is örvend, ha megkapja a létminimum fenntartásához szükséges havi bérét, nem is mer álmodni 13., esetleg 14. havi bérről, üdülési támogatásról stb.
Nyikos válasza pedig igazán meglepett: egy radikális politikustól többet vártam volna. Igazság szerint nekem arrogánsnak, lekezelőnek tűnt, amolyan „ne turkáljatok az én zsebemben, mi a fasz közötök van hozzá, köcsög fideszesek” stílusú, amit én nem igazán díjazok. Az a helyzet, hogy mégiscsak a magyar adófizetők pénzéről van szó, és a Nyikos-ügy nagyon nem passzol a „húsz évet a húsz évért” jobbikos szlogenhez. Akár tetszik, akár nem, ez az igazság.
Ez persze nem változtat azon a tényen, hogy Nyikos László vélhetően sokat tett a Jobbik sikeréért, kitűnő szakember meg az összes egyéb, ilyenkor felhozandó érv. Ugyanakkor azon sem változtat, hogy a radikális párt eddigi arculatával mindez összeegyeztethetetlen. Pontot kéne tenni az ügy végére, mielőtt még nagyobb baj lesz.
Ja, lenne nekem is néhány kérdésem:
- 2006 után ki kapott az államtól zsíros megrendeléseket?
- 2006 után milyen politikai összeköttetésekkel kellett rendelkeznie valakinek ahhoz, hogy állami megrendelésekhez jusson?
- A párizsit zabáló és közpénzek millióit Nokiás-dobozban elsikkasztó Hagyó Miklós országában elképzelhető az, hogy politikai hála nélkül lehetett élni az állam emlőin?
És sikerül vajon megnyugtatóan rendezni a Nyikos-ügyet? Mi lenne a jó megoldás?
2011. április 4., hétfő
A bírákkal és az MNB elnökével kapcsolatos jogszabálytervezetekről
Legfeljebb az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhatna fenn a bírák szolgálati jogviszonya a Fidesz frakcióvezetőjének javaslata szerint., az MNB elnökét hat évre nevezné ki az álomfő…, bocsánat, az államfő.
A bírák szolgálati jogviszonyára vonatkozó terv – amiből nagy valószínűséggel törvény lesz – a Fidesz porhintő-politikájának eklatáns példája. A bírák esetében csak nagyon ritkán jelent komoly hátrányt az igazságszolgáltatás számára az, hogy idősek. A legnagyobb probléma a túlterhelés, ami abból fakad, hogy sok a peres ügy és kevés a bíró, valamint abból, hogy a bírák döntő többsége a kommunista diktatúra alatt nyerte el kinevezését, és az akkor kialakult kapcsolatrendszer, illetve az az akkor megszokott urambátyám rendszer szerint dolgoznak. A legegyszerűbb – és a leghatásosabb – az lenne, ha törvénybe iktatnák végre: aki a kommunista diktatúra idején közjogi feladatot látott el, az veheti a kalapját. Ez ráadásul teljesen törvényes és helyénvaló, Európa sem szólhatna bele, ráadásul az uniónak mi vagyunk az elnökei, vagy mi a szösz, így ennyit illett volna megtenni, ha más nem a jövő nemzedék érdekében.
Úgy néz ki, hogy a Fidesz ezt az esélyt is elszalasztja, hogy Magyarországon végre véget érjen a kommunizmus, leszámolhassunk a paternalista államfelfogással. Ez csak a fiatalok segítségével mehet végbe, és a generációs alapú kontraszelekciót pont a kommunista bírák – és egyéb közszolgálati tisztséget ellátók – helyén tartása hozza létre.
Az MNB-re vonatozó törvény pedig nem több mint hablaty. Az MNB nem a magyar állam irányítása alatt áll, hanem a nemzetközi pénzügyi körök diktálnak neki. Az MNB mindenkori elnökének nagyobb hatalma van, mint a Magyar Köztársaság miniszterelnökének. Ez tény, ha nem hiszi a kedves olvasó, akkor olvasson utána a törvénykönyvekben, hogy mely szereplőnek milyen jogai vannak, és az abból fakadó lehetőségei mennyire befolyásolhatják az ország sorsát. Az MNB elnöke csak a kamatpolitika befolyásolásával tönkre is teheti a forintot, amire láttunk már példát az elmúlt nyolc évben.
Simor Andrástól csak akkor lehet megszabadulni, ha bilincsre verve viszik át a Gyorskocsi utcába, hogy beszámoljon arról, hova tűntek a magyar államkasszából a milliárdok. Amíg ez nem történik meg, addig csak – hogy egy délvidéki hölgyismerősöm szavaival éljek – cukrozzák a taknyot.
A bírák és az MNB elnök ügyével kapcsolatos tervekben van egy közös pont: nevezetesen mindkettő alapvetően befolyásolja a következő éveinket, amennyiben a szerepüket szabályozó törvényt kétharmados feltételekhez is kötik majd, akkor pedig akár a következő évtizedeinket is. Párt-és politikafüggetlen szemléletű bírói kar nélkül sosem lesz demokrácia Magyarországon, ez világos, mint a fegyverletétel – hogy felvidéki ismerősöm szójátéka se maradjon ki.
Az MNB mindenkori elnöke pedig az ország gazdaságát tudja befolyásolni, akár döntő mértékben is. Tény, hogy nehéz a cionista politikai körök számára elfogadható személyt találni erre a posztra, aki valamelyest még hazafi is legyen, vagy legalábbis, mint a köztársaság nevű Zrt. egyik vezérigazgatója azt tartsa szeme előtt, ami a Zrt.-nek, azaz az államnak az érdeke. Nehéz, de nem lehetetlen, tlaán az MNB elnökének jogköreihez kéne hozzányúlni, így előzve meg azt a veszélyt, hogy egy következő, a Gyurcsányéhoz hasonló magyarellenes kormány bebetonozza elvtársát az MNB elnöki székébe, ami Gyurcsány alatt egyrészt meg is történt, másrészt a Fidesz most ezt akarja.
Mikor lesz már ennek a játszmának vége, hogy végre elkezdhessen élni is tízmillió magyar ebben az országban?
Florian Geyer
2011. április 3., vasárnap
Cigánygyilkosságok II.
Van egy olyan érzésem, hogy ezzel a cigánygyilkolós üggyel még sokat fogok foglalkozni.
Cs. István szerint nincs mindenki a vádlottak padján, túl sok itt a titkosszolgálati szál, a média pedig nem feszegeti ezeket.
Ahogy hallom, a bizonyítékok sem állnak valami erős lábakon, szóval, itt valami nagy szar van, és ebben egyre biztosabb vagyok.
Írtam már, kezdtem elhinni egy adott időpontban, hogy valóban a debreceni fiúk csinálták. Nos, most ismét kezdek ebben kételkedni, méghozzá erősen. Nem tudom megmagyarázni, miért.
Amolyan érzéslenyomat ez.
De a téma nem hagy nyugodni, csak legyen időm nekiállni újraolvasni mindent, ami ezzel kapcsolatos.
Cs. István szerint nincs mindenki a vádlottak padján, túl sok itt a titkosszolgálati szál, a média pedig nem feszegeti ezeket.
Ahogy hallom, a bizonyítékok sem állnak valami erős lábakon, szóval, itt valami nagy szar van, és ebben egyre biztosabb vagyok.
Írtam már, kezdtem elhinni egy adott időpontban, hogy valóban a debreceni fiúk csinálták. Nos, most ismét kezdek ebben kételkedni, méghozzá erősen. Nem tudom megmagyarázni, miért.
Amolyan érzéslenyomat ez.
De a téma nem hagy nyugodni, csak legyen időm nekiállni újraolvasni mindent, ami ezzel kapcsolatos.
Liberális lettem
Az egész úgy kezdődött, hogy TYYM, egy elkeseredett fiatalember írt egy megjegyzést, amiben arról panaszkodott, hogy menni akar külföldre, de a hazafiság itthon tartja őt. Ez a dilemma okozott neki egy leli törést, én meg azt tanácsoltam neki, hogy ne dilemmázzon sokat, hanem menjen. (A tanács-bejegyzést ITT olvashatjátok).
A cigánygyilkosságokról írt eszmefuttatásom után Szilágyi Péter Iván tett egy megjegyzést, mely szerint egy liberális is megirigyelhetné azt, amit írtam. (A helyességét nem vitatta.)
Nos, mivel a tanács-bejegyzés cikkem miatt már kaptam hasonló vádakat, szeretném leszögezni: nem lettem liberális, viszont lemondtam a liberális-ellenességről is.
Életem ezen szakaszában eljutottam oda, hogy ezeket a jelzőket csak arra tartom alkalmasnak, hogy azt az össztársadalmi magyar népszokást, amit címkézésnek nevezünk megerősítsék, fenntartsák.
Liberális, szocialista, polgári, jobb- vagy baloldali - mind-mind szemfényvesztő címkék, melyek csak arra alkalmasak, hogy a problémának a megoldását minél nagyobb távolságba helyezhessük.
Vegyük példának az említett fiatalember esetét. Miért kellett volna én azt mondjam neki, hogy maradjon Magyarországon? Milyen garanciát tudok én neki adni arra nézve, hogy az élete sikeres lesz (a siker itt csak annyit jelent, hogy hó végén nem kell kölcsönkérnie, de nem is tudna adni senkinek) és mint idősebb, és tájékozottabb (nem sértés, TYYM, a munkámból és a korkülönbségből fakadó tény) magyar miért ne biztatnám arra, hogy próbáljon szerencsét külföldön? Én így gondolom ezt helyesnek, adva van ehhez alapnak egy élettapasztalat, némi politikai képzettség és tájékozottság, amiből le merem vonni azt a következtetést, hogy az ő nemzedékének nem lesz jobb sorsa.
És itt jön be a címkézés, ha egy megalapozott választ adok, akkor liberális lettem. Ha azt mondtam volna, hogy maradjon, mert hazafinak lenni gyönyörű, és majd egyszer megtérül, csak erősen bízzon benne, akkor pedig hazudok, mert nem azt gondolom, és tudom, hogy nagy valószínűséggel nem így lesz.
A hangsúly nem azon van már - az én vélemáényem szerint -, hogy marad vagy megy a magyar. A kérdés az, hogy az állam (és a politika) hogyan viszonyul ehhez a jelenséghez, ami többé-kevésbé, de inkább többé majd mindenen TYYM korú fiatalt érint. Amennyiben marad a címkézés, akkor nem jutunk előbbre soha.
A problémára nincsenek liberális, szocialista, nemzeti stb. válaszok. Ha vannak is, én nem azokat keresem. Okos válaszokat várok, és okos válaszokat akarok adni.
Ezért is találtam ki nemrég az "okos állam" fogalmát.
Egy okos állam nem címkéz, és nem az ideológia felől közelíti meg a kérdést. az okos állam, és annak szereplői azt mondják: belátható időn belül nem tudok ennek a fiatalembernek tisztességes életet biztosítani Magyarországon. Ha itthon marad, csak egy lesz a munkanélküli segélyt fogyasztók közül. Ha külföldre megy dolgozni, akkor egy lesz azon magyarok közül, akik hazájukba visszatérve tőkét, szaktudást és kapcsolatokat hoznak haza.
Akkor mi az előnyösebb nekem? - kérdezné az okos állam. Az, ha itthon tartom, vagy az, ha elősegítem a majdani hazatelepedését.
A hangsúly tehát már rég nem azon van, hogy miként tartsuk itthon fiataljainkat. A hangsúly azon kellene legyen, hogy miként tudjuk őket hazacsalni!
És itt nagy baj! Mi, magyarok sem állunk azon a lelki-szellemi szinten, hogy az éveket külföldön töltött honfitársukat befogadjuk. Ha tanácsot adna lehurrogjuk, mondván "könnyű neki onnan kintről ugatni". Ha hazaköltözik, és van némi tőkéje, akkor az első perctől fogva arra törekedünk, hogy lenyúljuk azt, ráadásul ebben az állam viszi a fő szerepet.
Ha Nyugaton élve hozzászokott egy jogbiztonsághoz, a magántulajdon szentségéhez és az önvédelem lehetőségéhez, a normális rendőrséghez és itthon ezek hiányát szóvá teszik, akkor "kényeskedő külföldi", rosszabb esetben "náci". Még rosszabb esetben, "idegenszívűvé vált". (Ezeket saját, illetve ismerőseim tapasztalatai alapján írom!)
Tehát: mi még nagyon messze vagyunk attól, hogy okos államunk legyen. Okos állam pedig csakis egy okos társadalomból épülhet fel, ehhez viszont elsőként a címkézést kéne abbahagyni.
TYYM, jó utat, hazádat ne feledd, és ahogy írtam, legyetek észnél!
A cigánygyilkosságokról írt eszmefuttatásom után Szilágyi Péter Iván tett egy megjegyzést, mely szerint egy liberális is megirigyelhetné azt, amit írtam. (A helyességét nem vitatta.)
Nos, mivel a tanács-bejegyzés cikkem miatt már kaptam hasonló vádakat, szeretném leszögezni: nem lettem liberális, viszont lemondtam a liberális-ellenességről is.
Életem ezen szakaszában eljutottam oda, hogy ezeket a jelzőket csak arra tartom alkalmasnak, hogy azt az össztársadalmi magyar népszokást, amit címkézésnek nevezünk megerősítsék, fenntartsák.
Liberális, szocialista, polgári, jobb- vagy baloldali - mind-mind szemfényvesztő címkék, melyek csak arra alkalmasak, hogy a problémának a megoldását minél nagyobb távolságba helyezhessük.
Vegyük példának az említett fiatalember esetét. Miért kellett volna én azt mondjam neki, hogy maradjon Magyarországon? Milyen garanciát tudok én neki adni arra nézve, hogy az élete sikeres lesz (a siker itt csak annyit jelent, hogy hó végén nem kell kölcsönkérnie, de nem is tudna adni senkinek) és mint idősebb, és tájékozottabb (nem sértés, TYYM, a munkámból és a korkülönbségből fakadó tény) magyar miért ne biztatnám arra, hogy próbáljon szerencsét külföldön? Én így gondolom ezt helyesnek, adva van ehhez alapnak egy élettapasztalat, némi politikai képzettség és tájékozottság, amiből le merem vonni azt a következtetést, hogy az ő nemzedékének nem lesz jobb sorsa.
És itt jön be a címkézés, ha egy megalapozott választ adok, akkor liberális lettem. Ha azt mondtam volna, hogy maradjon, mert hazafinak lenni gyönyörű, és majd egyszer megtérül, csak erősen bízzon benne, akkor pedig hazudok, mert nem azt gondolom, és tudom, hogy nagy valószínűséggel nem így lesz.
A hangsúly nem azon van már - az én vélemáényem szerint -, hogy marad vagy megy a magyar. A kérdés az, hogy az állam (és a politika) hogyan viszonyul ehhez a jelenséghez, ami többé-kevésbé, de inkább többé majd mindenen TYYM korú fiatalt érint. Amennyiben marad a címkézés, akkor nem jutunk előbbre soha.
A problémára nincsenek liberális, szocialista, nemzeti stb. válaszok. Ha vannak is, én nem azokat keresem. Okos válaszokat várok, és okos válaszokat akarok adni.
Ezért is találtam ki nemrég az "okos állam" fogalmát.
Egy okos állam nem címkéz, és nem az ideológia felől közelíti meg a kérdést. az okos állam, és annak szereplői azt mondják: belátható időn belül nem tudok ennek a fiatalembernek tisztességes életet biztosítani Magyarországon. Ha itthon marad, csak egy lesz a munkanélküli segélyt fogyasztók közül. Ha külföldre megy dolgozni, akkor egy lesz azon magyarok közül, akik hazájukba visszatérve tőkét, szaktudást és kapcsolatokat hoznak haza.
Akkor mi az előnyösebb nekem? - kérdezné az okos állam. Az, ha itthon tartom, vagy az, ha elősegítem a majdani hazatelepedését.
A hangsúly tehát már rég nem azon van, hogy miként tartsuk itthon fiataljainkat. A hangsúly azon kellene legyen, hogy miként tudjuk őket hazacsalni!
És itt nagy baj! Mi, magyarok sem állunk azon a lelki-szellemi szinten, hogy az éveket külföldön töltött honfitársukat befogadjuk. Ha tanácsot adna lehurrogjuk, mondván "könnyű neki onnan kintről ugatni". Ha hazaköltözik, és van némi tőkéje, akkor az első perctől fogva arra törekedünk, hogy lenyúljuk azt, ráadásul ebben az állam viszi a fő szerepet.
Ha Nyugaton élve hozzászokott egy jogbiztonsághoz, a magántulajdon szentségéhez és az önvédelem lehetőségéhez, a normális rendőrséghez és itthon ezek hiányát szóvá teszik, akkor "kényeskedő külföldi", rosszabb esetben "náci". Még rosszabb esetben, "idegenszívűvé vált". (Ezeket saját, illetve ismerőseim tapasztalatai alapján írom!)
Tehát: mi még nagyon messze vagyunk attól, hogy okos államunk legyen. Okos állam pedig csakis egy okos társadalomból épülhet fel, ehhez viszont elsőként a címkézést kéne abbahagyni.
TYYM, jó utat, hazádat ne feledd, és ahogy írtam, legyetek észnél!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)