Néhány gondolat Gyöngyöspatáról

Ami nagypénteken történt Gyöngyöspatán az számomra egyértelműen a műbalhé kategóriájába sorolható. És mivel műbalhé, nem is annyira a „balhé”-n, hanem a „mű”-n van a hangsúly. Kinek a műve, és legfőképp miért? No meg, milyen tanulságokat vonhatunk le?

Nos, az ma már mindenki számára nyilvánvaló válhatott, hogy az LMP folytatta az SZDSZ legrosszabb hagyományait, a zámolyi cigányokon kipróbált forgatókönyvet elővette, leporolta és megpróbálta lejátszani. Kis híján sikerrel, tegyük hozzá. Szerencsére ma már nem annyira egysíkú a magyar sajtó, mint volt tíz évvel ezelőtt, a zámolyi cirkusz idején, így aztán nagyon hamar kiderült, hogy ki és mi áll az egész mögött.

A társadalom jobbik része amúgy is élénken figyeli az ilyen jellegű eseményeket, és amúgy is hajlamos ott is összeesküvéseket keresni, ahol azok nincsenek. Ott viszont nem is kellett keresni, az LMP és a liberális tábor annyira magabiztosan és nagy erőkkel állt neki Magyarország lejáratásának, hogy kibújt a szög a zsákból.

A miértre sem nehéz válaszo9lnunk. Jól látható, hogy a mélyben megindult valami, valami, amit talán sikerrel kecsegtető cigánypolitikának nevezhetünk. Ráadásul ebben a Jobbik újabban élen jár, elég, ha csak Vona Gábor Népszabadságban megjelent levelét említem, amelyet egy cigányvezetőnek írt válaszul, vagy néhány cigányvajda egyre kritikusabb megnyilatkozásait figyelem.

Lényeg, ami lényeg, a magyar közéletben nemrég elhangzott az is, ami az általam óhajtott okos állam társadalmában első perctől nyilvánvaló kellett volna legyen. Magyarország itt néhány százezer, ha nem kismillió munkakönyvvel játszik. Ja, és egy olyan országról beszélek, ahol az elöregedés káros hatásaival már napi szinten lehet találkozni, akinek munkaerő-importálási lehetőségei amúgy is szűkek. Tényleg, ha már munkaerőt kéne majd hozzunk egy gazdasági fejlődés idején, kiket hoznánk? A határon túli magyarok fogynak, no és nem is cél kiüríteni azokat a területeket. A szomszédos nemzetekkel rosszban vagyunk, a törököket nem szívesen látnánk, no meg annyira messziről jönnének, hogy sosem mennek majd haza.

No, elkanyarodtam ugyan, de vissza a lényegre: tehát, elkezdődött – nagyon halovány szinten – egy józan észre alapozott beszélgetés a társadalom különböző szereplői között. Ez viszont alapjaiban sértette az LMP és az MSZP érdekeit. A patai balhé pedig ezért kellett. Most, amíg még gyenge az állam, gyorsan megmutatni, hogy nélkülünk nem lehet itt fejlődést játszani, okos megoldásokat keresni. Meg is mutatták, ahogy az SZDSZ-től elvárható. Ja, bocsánat, LMP, nehezen jegyzem meg ebben a korban a betűszókat, főleg, ha tartalmuk azonos…

Hogy jobban megértsük Gyöngyöspatát, elemezzük ki pár mondatban (a témáról könyvtárnyi szakirodalom áll rendelkezésre az interneten) a félelemre alapozott politikai kampány sajátosságait.

Ennek Magyarországon nem túl bonyolult a lényege, egy népcsoportot (cigányok), kell szembeállítani egy másikkal (magyarok) és az így megszülető félelmeket aztán az irracionalitás birodalmába emelni. Ennyi, és ha a média is a kezükben van, akkor semmi sem szabhat gátat ennek. Hazánkban a szocik alkalmazzák a recept másik variációját, ők társadalmi osztályokat állítanak szembe egymással, lásd még a nyugdíjasok vs. társadalom című ostobaságot a 2002-es és részben a 2006-os kampányban. A kettőt összevegyítve pedig – ismételjük meg, a média hathatós segítségével – könnyen el lehet terelni mindenféle normális megközelítést a hisztéria felé. Emlékszünk még a 2002-es kampányra, az olyan képtelenségekre, hogy fiatalok azért rúgtak le a buszról egy idős nénit, mert az Népszabadságot olvasott. Mennyire komolyan állították azt, hogy amennyiben Orbán nyer ismét(2002), akkor itt kérem háború lesz a szomszédokkal, az oroszokkal, az EU-ból is kizárnak, vagy nem vesznek be stb.

A magyar társadalom pedig annyira lebutult az elmúlt 50 év során, hogy döntő többsége mohón rágja az eléje vetett gumicsontot. Észérvek itt nem igazán hangzanak el, a megoldásokat pedig mindenki valamilyen doktriner módon képzeli el, saját ideológiájából levezetve, előbb ahhoz igazítva a valóságot.


Ebből a szerencsétlen állapotból próbálunk kiszállni, és ezt érezte meg – véleményem szerint – az LMP is. Tudni kell, hogy az irracionális félelem száműzése a politikából igazán kedvezőtlenül hatna a hazai balliberális oldal elitjének jövőjére. Ugyanis alig lenne kíváncsi valaki beszűkült magyarázataikra.

Gyöngyöspata pedig ezért kellett, a helyzetet pedig a jobboldal szörnyen rosszul és mégis jól kezelte.

Azt kell mondjam – ezzel a radikális oldalon azt hiszem egyedül maradok – Pintér Sándor nem kezelte rosszul a helyzetet. A Véderő tagjainak előállítása mögött – szerintem – az húzódott meg, hogy amennyiben éjszakára is ott maradnak Patán, akkor a valószínűleg ittassá váló cigányok közül valamelyik, vagy a kopaszok közül egy vehemensebb vérmérsékletűnek eljár a keze, akkor ott nagy összecsapás lett volna. A szervezők egyébként szerintem ebben reménykedtek, ezért mentek kirándulni csak a gyerekek és az asszonyok, apukák nélkül! Tudjuk, ilyen helyzetben a férfiember jobban mozog, ha családját messze és biztonságban tudja.

Belügyérünk patai látogatását először nem értettem, nem tudtam hova tenni, hiszen egy műbalhénak ennél könnyebben nem is lehet értéket adni, mint úgy, hogy maga a belügyminiszter látogat oda. Azt hiszem, legalábbis politikai tanulmányaim alapján erre következtetek, hogy a faluban jelenlevő médiafigyelmet kívánta kihasználni Pintér Sándor, ami nem is baj. Nem ártott az, ha ott mondta bele a kamerákba, hogy ez egy Magyarország ellen irányuló, tudatosan szervezett akció eredménye. (vagy valami ilyesmi.)

Szomorúan kellet ugyanakkor megtapasztalnom, hogy a zámolyi cigányüggyel való kísérteties hasonlóságot nem használta ki eléggé a Jobbik, bár ők mutattak rá egyetlenként erre. Igaz, szegényeknek egyébbel sem telhetett el napjuk, hogy megpróbálják lemosni magukról a vádat, miszerint ők szervezték volna az egész Véderő-tábort. De ez már egy másik kérdés, amiről szólni fogok itt a blogban.

A patai események legnagyobb tanulsága (és eredménye), hogy az irracionális félelemre építő politikai oldal összehozta a Jobbikot és Fideszt. Legalábbis a harc ezen csöppet sem mellékes frontján.

A Kuruc.infó mutatott rá a legkeményebben az LMP-s háttérre, hadd tegyük hozzá, a „szélsőjobboldali” média teljes egésze hatalmas felelősségről tett tanúbizonyságot, amikor az események mögött meghúzódó háborús szándékokról cikkezett, és nem dőlt be a bulváros cigányellenesség kétségkívül vonzó lehetőségének. (Ki merné 100%-ra állítani, hogy ez nem szerepelt a célok között?)

Tény, hogy sem a Fidesznek, sem a Jobbiknak nincs receptje a félelemkampányok ellen. Az eset világosan megmutatta, hogy ezen téren sürgősen ki kell találni egy munkamegosztást a két párt között, különben 2014-ben nagyon csalódottak leszünk a választási eredmények megismerése után. A Fidesznek el kell ismernie, hogy a Jobbiknak van lehetősége kimondani olyasmiket, amiket ő már/még nem tehet meg, és békén kell hagynia az általa „szélsőjobboldalinak” nevezett médiabirodalmat, akik ilyen esetekben felelősen, és az állam iránt lojálisan járnak el.

Ez persze csak az én véleményem, hisz azért blog... :)